Hirrgig Glini
Én még kicsike vagyok! Nagyon félek! Mindenütt mozdulatlan lények!
Valami nagyon rossz történt, nagyon rossz! Nagyon éhes vagyok, és nagyon szomjas, nagyon fáj a lábam, és nagyon csendben vagyok. Nagyon csendben, mert a bátyám, mondta, hogy nagyon csendben kell lennem, és arra menjek ahova Mamával Füvesnagyihoz szoktunk menni, de most nem tudok menni. Megharapott egy fogak.
A Kék bácsikhoz mentünk a bátyámmal, aki nagy és erős, és elvitt engem is, mert jó voltam, és teleszedtem a kosárkámat piros bogyóval, és nem ettem belőle egyet sem. Nem ám! Nem tudom, hol is vagyok, de arra kell mennem amerről a nagy sárga feljön. Onnan tudom, mikor anyukámmal a Füvesnagyihoz mentünk, Mondta nekem, arra ahol a nagy sárga feljön, át az erdőn a mocsár szélén, mire lemegy a nap találkozunk Füvesnagyival.
Mikor a Kék bácsik táborába értünk a kék bácsik mind feküdtek, és akik nem azok mérgesek voltak, és fájt nekik mert jajgattak, és Medveemberek ugráltak körülöttük, és egy csúnya bácsi is nagyon szép ruhában állt ott, és és nagy tüzet láttam, és a bátyám is elesett, meg én is, de a bátyám nem kelt fel, és mondta hogy menjek lassan és nagyon csendben amerre a Füvesnagyi lakik, ott bisztosan leszek, mert ott jó, és sok erős férfi van, és ott jó lesz. És én mentem, csendben, és óvatosan, és egyszer csak megharapott egy fogak, először azt hittem a Nagy Zöld, de nem az volt, csak fogak, és hiába sírdogáltam, és halkan énekelve kérleltem eresszen, mert fáj, meg mert mennem kell, a fogak csak halgatott és harapott, úgy látszik nem akart megenni, csak harapott, aztán jöttek azok akik bántottak minket meg a kék bácsikat, de addigra én nagyon elbújtam, és bántottak egy nénit, meg bántottak nagyon szép másik nénit aminek egy szép macija volt, nagyon szép macija, és a macit is bántották, és én nem szóltam, és nem kiabáltam, és amikor a szép nénit meggyujtotta a csúnya bácsi, akkor már nem is néztem oda, és a maci is lefeküdt, és elment mindenki, és én nem mertem kiabálni, mert a Medveembereket nem ismertem, és láttam a tollakon, hogy harcolnak most, ahova nekem nem lett volna szabad mennem, mert én még kicsi vagyok, hogy jőjjenek ide és segitsenek rajtam mert a fogak megharapott, és a Füvesnagyihoz kell mennem.
Megpróbáltam a fogak szájába nyúlni egy faággal, és már nem fájt annyira, de amikor elengedtem ujra fájt, és már nem birtam tartani az ágat, és jobban fájt és sirdogáltam kicsit, de csak halkan, mert a bátyám mondta nagyon csendben kel lennem.
Azután kis idő eltelt mert sokat aludtam, már nem voltam éhes, csak szomjas és ittam levélből esővizet, és melegem is volt meg fáztam is, és minden olyan homályos volt, mint amikor kicsi voltam, és anyukám azt mondta nagyon beteg vagyok, és innom kelett a nagyon keserüt.
És akkor jőtt a vicces ember. Ember volt tudom már láttam nem is egyet, hanem hármat. meg beszéltem is velük, és kaptam tőlük forgót. Nagyon óvatosan jött, és körűlnézett, és engem nem látott, és megnézte a fekvőket, a medveembereket is, akiket nem ismertem, morgott, és énekekelt, olyan vicces volt, de nem tudtam nevetni, csak néztem, és odament a macihoz, és elővette a kését, és jött a szépnéni, aki a medvével volt. A néni is óvatosan lassan halkan jött, én is csak akkor láttam amikor engem nézett, de nem jott oda hozzám, nem is törödött velem, a bácsit nézte aki a késsel a medvét piszkálta. Bántani fogja a néni a bácsit, érzem. De lehet mégsem, már csak kicsit mérges, a bácsi énekel, és a macit forgatja, de nem birja el konnyen, nehéz a maci. Csak jonne ide a szép néni, de csendben kel legyek, de a néni nem jon és a fogak fájnak, és mikor jon ide! Bajt csináltam, a fogak megmozdult és csőrgőtt, és a bácsi idenézett, a néni meg szinte repült és már a kése a bácsi nyakán volt. Aztán birkóztak, meg veszekedtek, de aztán megnyugodtak, és odajott hozzám a Néni, és és olyan szépen szólt hozzám, és a bácsi kinyitotta a fogak száját, és a néni felemelt, és én boldog voltam,és elaludtam.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése